e-mail: castrum@castrumlovagietterem.hu
Kiemelt AJÁNLATUNK

ALBA FRAME SIDE Kft.
A mennyiségi növekedés mellett a minőség volt a legfontosabb szempont,most ennek még inkább így kell lennie.Nemcsak legyártjuk a vevő igényei szerint a nyílászárót,hanem be is építjük.48 órán belül kijavítunk minden olyan hibát,amely a gyártás vagy a beépítés során keletkezett termékeinkben.

Andri-Tech Műszertechnikai Kft
Cégünk egy 1993 óta működõ 2 fõs családi vállalkozásból alakult. Kezdetben kábelkonfekcionálást végeztünk, majd az idők folyamán egyre nyitottabbá váltunk a piaci kihívások befogadása terén, ezért szükségessé vált létszámunk növelése és a vállalkozási formánk átalakítása ezért 2005-ben megalakítottuk az Andri-Tech Kft-t. 2007. júliusától cégünk ISO 9001:2001 minõségirányítási rendszert mûködtet. Cégünk fő profilja: szerelt csatlakozók, vezetékek, kábelek, komplett kábelkorbácsok gyártása, elsősorban a kis és közepes szériák terén; hagyományos és SMD alkatrészekkel Nyák panel kézi beültetése és forrasztása, külön igény esetén az elkészült panel élesztése. Vállalunk kis- és nagy bonyolultságú géppel vagy kézzel végezhetõ finommechanikai öszeszereléseket, melyek lehetnek elektronikai, fém, vagy műanyagipari termékek. Nagy gyakorlattal végzünk minőségellenõrzést pl.: műanyagtermékek válogatását /bélyegszám szerint, sorjás stb./ ; elektronikai panelok ellenőrzését. Hosszú távú stratégiánk alapja vevõink teljes körû kiszolgálása, célunk a vevõi megelégedettség megõrzése, mivel A MINŐSÉG AZ EGYETLEN ÚT A HOSSZÚ TÁVÚ MÛKÖDÉSHEZ.

Portal Internet Kft
Internetes üzleti megoldások kicsiknek és nagyoknak... A Portal Internet Kft. online üzleti tartalom- és szolgáltatásfejlesztésre specializálódott. A cég tevékenysége ezen belül jelenleg 5 fő projekt megvalósítására és üzemeltetésére koncentrálódik. Vállalkozásunk alapításakor fő tevékenységünk a grafikai tervek készítése volt. Megrendelőink számára mind a vizuális tervezésben, mind a kapcsolódó szolgáltatásokban kiemelkedő minőséget nyújtunk. A Portal Csoport marketing- és üzleti kommunikációs vállalkozás, kommunikációs tervezéssel és tanácsadással foglalkozik. Az elmúlt két év ugrásszerű növekedésének és egy szakmai befektető megjelenésének köszönhetően 2007 januárjában a cégcsoport kibővült 3 fő tevékenységgel: * a pályázatok teljeskörű ellátásaval az informatikai fejlesztésekkel Az informatikai tevékenység 2005-ben jelent meg a cég életében, mely a portalCMS tartalomkezelő rendszer piaci bevezetését követően húzóágazattá vált. A honlapkészítés folyamata: A honlapfejlesztés első fázisa személyes konzultációval kezdődik. A személyes konzultáció semilyen kötelezettséggel nem jár, ennek célja, hogy megismerjük az Ön üzleti elképzeléseit, és egyértelműen megfogalmazzuk, azt hogy milyen célok elérését várja a honlaptól. Megbeszéljük, hogy milyen interaktív funkciók (pl. ajánlatkérő űrlap, hírlevél modul, stb.), design és tartalmi elemek szolgálják majd a honlapon ezen célok elérését. Amennyiben szükséges marketing stratégiát is kidolgozzuk. A honlap fejlesztési munkájának megkezdésének előfeltétele, hogy megrendelőnk elfogadja a honlap grafikus terveit. A látványtervek alapján elkészítjük a főoldal és az aloldalak böngészőben megtekinthető verzióját, így már demó oldalként funkcionálva véleményezheti oldalát, és javaslatot tehet oldalához. 1.Létrehozzuk az interaktív alkalmazásokat, melyeket megrendelt. 2.Feltöltjük a honalp tartalmát - a tartalmat Ön, vagyis a megrendelő adja át cégünknk. Amennyiben Ön cégén belülről szeretné elvégezni a frissítéseket, akkor a honlapot menedzselő tartalomkezelő rendszerrel látjuk el. 1.Önnel szorosan együttműködve teszteljük az elkészült honlap és a beépített modulok, funkciók működését. 2.Betanítjuk a kijelölt munkatársat a tartalomkezelő felület kezelésére. 3.Elhelyezzük a végleges webtárhelyen az oldalát. A honlapkészítés minden fázisát nyomonkövethetővé tesszük jelszóval védett internetes ügyfélkapu rendszerünkön, így nem fordulhat elő, hogy Ön mást kap, mint amit elvár. Előzetes igényfelmérés alapján cégünk a következő honlap típusok elkészítését vállalja: •statikus weboldalak (cégbemutató, termékismertető, információs vagy promóciós honlap) •dinamikusan változó oldalak (vállalati portál, online áruház, fórum) •flash alapú oldalak (microsite, brand site egy márka, vagy termék népszerűsítésére) Hogyan tovább? Forduljon hozzánk bizalommal! Keressen meg minket, kérje ajánlatunkat! Magyarországon is egyre nagyobb a kereslet a webáruházak iránt. Egyre több felhasználó rendel terméket és szolgáltatást az Interneten keresztül. A Portal Internet Kft által kínált Webáruház szolgáltatásait folyamatosan fejlesztjük annak érdekében, hogy az általunk kínált virtuális boltok tökéletesen kihasználják az Internet adta lehetőségeket. Egy webáruház számos kedvező tulajdonsággal bír: Internetes áruház számára nem kell helységet bérelnie csak amit a törvény előír(telephely) + minimális tárhely A globális elérhetőséget teszi lehetővé. A világ bármely pontjáról tudnak rendelni a termékei közül. A nap 24 órájában elérhető Költségmegtakarítás, ami az emberi erőforrásokat illeti Új termékek adatainak felvitele, illetve a termékekről tárolt adatok változtatása azonnal elérhető a vásárlók számára; Vásárlóink felé kényelmes szolgáltatást nyújthatunk, hiszen webáruházunk segítségével lehetővé tesszük, hogy bárki otthonról vagy a munkahelyéről pár kattintással vásárolhasson tőlünk.

Akciók - Ajánlatok (legfrissebb)
2012-05-10
2012-05-09
2012-04-23
2012-04-03
2012-04-02
2012-04-02
Castrum Lovagi Étterem
|
|
|
|
Cím: Székesfehérvár Várkörút 3. Tel.: (+36 22) 505-720 |
|
|
|
|
|
|
Minden jog fenntartva! 2005-2012 © Portal Internet Kft.